Amikor Hitler 1940-ben bevonult Párizsba, egy fotográfus egy különleges embert örökített meg az oldalán: Albert Speer építészt, aki a háború után így nyilatkozott kapcsolatukról: „Ha Hitlernek volt barátja, én voltam az”. Speer ennek a barátságnak köszönhetően szédítő tempóban kapaszkodott felfelé a ranglétrán – hogy aztán a halálbüntetést megúszva a háború után is a magasban maradjon, hisz a börtönből való szabadulása után mesés vagyont halmozott fel a Hitler belső köreit lefestő médiaszerepléseiért. Hogy mi volt a sikerei és a túlélése titka? Valószínűleg a mesélőképessége, minek köszönhetően képes volt a „jó náci” képét kialakítani magáról...